Állatkísérlet mentes NESZESSZER

Ma egy nagyon személyes poszttal készültem Nektek, annak örömére, hogy átléptük az 50ezres határt oldalmegjelenítésben. Ezzel az összefoglaló bejegyzéssel szeretném meghálálni Nektek azt a sok pozitív visszajelzést, feliratkozót, kommentet, amit kapok.

Azért is ez lesz az eddigi legszemélyesebb bejegyzés a blogon, mert arról írok Nektek, ami miatt elkezdtem blogolni. A blog központi témája, a hogyan legyek állatkísérlet mentes, de annak is érdemes tovább olvasni, aki egy natúr kencés irányba indulna, aki olcsóbbá tenné a bőrápolási rutinját, vagy aki környezettudatos vonalon mozog, hisz a csomagolás is jóval kevesebb lesz, azt is többnyire újrahasznosítjuk. Most megmutatom Nektek, én mit, mire cseréltem a neszesszeremben, főként az állatkísérlet mentesség jegyében.
Nem csak kencekeverőknek, mutatom a bolti alternatívákat is. ;)
Saját képeket készítettem Nektek, hogy biztosan ne legyen kétségetek a felől, hogy én is nagyon messziről indultam, de meg lehet csinálni. Sőt, nem is olyan nehéz. Én a drogériában nézelődős, minden leértékelt cuccot meg kell venni, most akció, most cosmo nap, krémmániás csajok közé tartoztam, de ma már van ennél sokkal fontosabb. A jó hír, pedig, hogy nem kellett lemondanom a csajos világról, sőt...csak ma már tudatos szemmel nézem a boltok polcait, és eszem ágába nincs feleslegesen terheli a környezetet, vagy támogatni egy állatokon kísérletező céget.

Előre elnézést a szelfizős megoldásért, de ez egy, egy személyes blog, nincs fotósom. Nyugalom, nem az én fejemet kell néznetek, viszont így biztosak lehettek benne, hogy tényleg leváltottam a sok állatkísérletes kozmetikumom, és így arra is szerettem volna rávilágítani Nektek, hogy melyek a kísérletezős márkák (persze a teljesség igénye nélkül, de van fenn lista a blogon).

Látni fogjátok, hogy egy része megvan a régi kozmetikumaimnak. Én azon az elven tartottam meg őket, hogy azzal, ha kidobok mindent már nem segítek senkin, mivel a pénzem, és vele ugye a támogatásom a kísérletező cégnek nem tudom visszavenni. Viszont annál környezetrombolóbb megoldást el sem tudok képzelni, mint, hogy valamit felhasználatlanul hajítsunk a kukába. Sok mindent elajándékoztam, a megmaradt rész pedig többnyire anyukám használja majd el, de az sem baj, ha Ti használjátok el a meglévő kozmetikumaitokat. Így kis lépésekben haladhattok, ami nem terheli meg a pénztárcátokat sem. Szerintem az a legtudatosabb és legjobb döntés ezen út felé, ha elfogy valami, már nem veszitek újra, ha kísérletes. 

Hogyan vált állatkísérlet mentessé a neszesszerem?

Sminklemosó

Garnier kétfázisú sminklemosóm volt, amit ha jól emlékszem kb 800Ft-ért vettem . A Garnier a L'oreal márkája, ami egy állatkísérletező nagyhatalom, így ezt elsőként cseréltem le olajra. A L'oreál sok márkát tudhat még magáénak, amik szintén feketelistások: Maybelline, Vichy, La Rocha-Posay, Kérastase(haj), Boitherm, YSL, Teh Body Shop(ami kifejezetten kísérlet mentesnek hirdeti magát, de L'oreal tulajdonban van), a többit megnézhetitek itt. Ezt a megmaradt kísérletes Garnier sminklemosót néha a fésülködőasztalom letörlésére használom, mert annál sminkelek, esetleg elhasználhatjátok még az ecsetek kimosására is.

Én lenolajat használok, de bármilyen olaj jó sminklemosónak. Ha ajánlanom kéne én hidegen sajtolt napraforgó olajat ajánlanék, lehetőleg biot. Mert olcsó, tele van E vitaminnal és komedogén indexe 0, így a zsíros bőrűeknek sem tömíti el a pórusait. Nem mellesleg környezetbarát, hisz valószínűleg nem kell kontinenseken át szállítani, a magyarországi értékesítéshez.

Arclemosó

Nekem utoljára ez a Garnier arclemosóm volt (kb 1200Ft), de előtte rengeteg másik is, pl Clean&Clear, ami a Jonson&Jonson tulajdonában van, és szintén állatkísérletes. J&J további állatkísérletes márkái: Jonsosn's babi, Carefree, Aveeno, Listerine, Neutrogena, de a forgalmazó egyébként is fel van tüntetve minden terméken, így könnyebb eligazodni. 

Én natúr szappanra cseréltem az SLS-es arclemosókat. Először vásároltam, ma már én öntöm a szappanokat, ezekből válogathattok Ti is. Arcmosáshoz most ezt az olíva muffin szappant használom, aki többet szeretne tudni róla ide írhat nekem, vagy itt megtekintheti a kínálatot.>>>

Szinte bármilyen kozmetikumot megtaláltok a Lush-nál, aminek egy fantasztikus csodasziget a boltja Budapesten, ahol mindent ki tudtok próbálni. Szappanok, arclemosók, pakolások, krémek...fantasztikus, illatos, színes dolgaik vannak, bár tévedés ne essék ezek nem kizárólag natúr dolgok, de a Lush élen jár az állatkísérlet mentességben és a fair trade kereskedelemre is odafigyelnek, így csak jót tudok mondani erről a márkáról. Nézzetek szét náluk, az eladók mind nagyon tájékozottak és kedvesek, de interneten is tudtok vásárolni tőlük.

Krémek

A Nivea a Beiersdorf egyik márkája, és sajnos állatkísérletes. Hozzájuk tartozik még többek között a Labello, az Eucerin, és a Hansaplaszt(ragtapasz) is, így mind feketelistások. A Baba, az Unilever márkája, ami szintén egy állatkísérletes nagyhatalom és nagyon sok márka tartozik még hozzá, amik így szintén feketelistásak. Ilyen pl a Dove, az Axe, a Gabi(tudjátok ez a babás termék), a Rexona, az Impulse, az Amodent és a Signal. De van rengeteg tisztítószer márkájuk is: Domestos, Savo, Cif, Floraszept, Coccolino. És élelmiszermárkákban sem szenved hiányt ez az állatkísérletező cég: Knorr, Lipton, Saga, Globus, Rama, Delma, Flora, Algida, Bertolli, Delikat. Én egyik megvásárlásával sem támogatom a pénzemmel, ezt az állatkísérletes nagyhatalmat. 

Arckrém, testápoló, ajakbalzsam és kézkrém helyett ma már növényi vajakat használok. Nekem alapba elég zsíros bőröm van, de nem kell megijedni az olajos érzet elmúlik, csak meg kell szokni, hogy több idő kell a beszívódáshoz.  Testápolónak kókuszolajat masszírozok a vizes bőrömbe fürdés után. Arckrémnek shavajat használok, szintén nedves bőrre kenve. Ha túl sűrű keverek hozzá hidegen sajtolt napraforgó olajat és 100% hígítatlan teafaolajat, a zsíros-pattanásos bőröm miatt. Kézkrémnek és ajakbalzsamnak shea és kakaóvajat használok, akár keverve is. Ha szeretnétek lesz DIY ajakápoló recept a blogon. Kommentben kérhetitek . :)

Tusfürdő

Sajnos bővelkedünk az állatkísérletes márkákban, mivel a sütiszappanokat úgy megszerettük, hogy a maradék tusfürdők nagyon lassan fogynak, így még jó pár van belőlük itthon. A Dove, a Unilever márkája, tehát állatkísérletes. Egyébként a pálmaolaj kitermelés miatt, kiemelten tiltólistás márka nálam. Én csak pálmaolaja mentes szappan öntök, ez róluk sajnos nem mondható el.

Amit a csilli-villi reklámokba nem látsz! A Dove pálmaolaj sztorija a valóságban:

A Fa, a Henkel márkája, ami megint csak állatkísérletes multi sajnos, rengeteg agyonreklámozott, márkával. A további feketelistás termékek a Henkeltől: Schwarzkopf, Vademecum, Syoos, Palette , Gliss Kur, Schauma, Got2b, Taft. De vannak az állatkísérletes Henkelnek mosó és tisztítószer márkái is. Ilyen a Persil, Tomi, Biopon, Perwoll, Silan (öblítő),Pur (mosogatószer), Somat, Clin, Bref, Sofix, Opti. De hozzájuk tartozik sok ragasztómárka is, pl. a Loctite, a Pritt és a Ceresit Stop Pára, Metylan, Pattex is feketelistások nálam. De mindig rajt van a csomagolás hátulján, így könnyebb szűrni. Ha Henkel vagy Schwarzkopf van rajta, akkor állatkísérletes.


A Palmolive, a Colgate-Palmolive márkája, ami megint egy állatkísérletes márka. Hozzá tartozik a Colgate (szájápolás), de az Ajax (tisztítószer) is. De még a Hill's állateledel is, mert sajnos rengeteg állateledelt fejlesztenek állatok megnyomorításával, még mielőtt bárki azt gondolná, hogy ezek a kísérletek kóstoltatással zajlanak.

Ezt a Playboyos tusfürdőt azért mutattam meg Nektek, mert a Coty gyártja, ami állatkísérletes cég. Biztosan találkoztatok már vele, mert ők gyártják a Tescoban is megtalálható parfümöket, a hozzá tartozó testpermettel, tusfürdővel. Ilyen pl. az Esprit, Adidas, Celin Dion, de hozzájuk tartozik az Astor, Rimmel, és a Miss Sporty, Manhattan, NYC is, de a teljes márkalistájukat itt találjátok.

Én ezt a rengeteg borzalmat és töménytelen környezet szennyezést cseréltem le egyszerűen natúr szappanra. Nem volt nehéz! Imádok sütiszappant alkotni, és a bőröm is jobban örül ennek, mint egy SLS-es tusfürdőnek. Ezekből a kínálatot itt nézhetitek meg>>>

Ha nagyon nem vagy szappan párti, bár nem tudom, hogy lehet ennek ellenállni, akkor a Rossmann baba kozmetikumokat ajánlom alternatívának. A Babydream jó választás, akár érzékeny bőrre is, és állatkísérlet mentes, ahogy a dm-Babylove termékcsaládja is.

Szép szappannal tényleg öröm fürdeni, és csak jót tudok mondani erről a változásról. Természetesen sima téglalap alakú natúr szappant is beszerezhettek rengeteg helyen. Manna vagy Olivia Natural, hogy csak a legnagyobbakat említsem, de számos házi szappan készítőnél is találtok szép számmal szappancsodákat. Ha a fenti képen látható érdekel benneteket, érdeklődhettek a freedomprincess22@gmail.com e-mail címen.

Bőrradír

A képen az Avon egyik arcradírját láthatjátok. Régen sok Avon és Oriflame termékem volt, de mindkettő állatkísérletes. Őszintén szólva egyetlen termékük sem hiányzik. Itt említeném meg, hogy manapság szinte mindenre ráírják, hogy natúr! Ez is épp az Avon, Naturals termékcsaládjának a tagja, de én semmi natúrt nem találok benne. Sokan azt is gondolják, hogy ha natúr, akkor állatkísérlet mentes is, de sajnos ez nem így van. A Rossmannak és a dm-nek is van saját márkás natúr termékcsaládja, de sajnos mindkettő köthető állatkísérletes céghez. Az Alterra és az Alverde gyártója állatkísérletes cég, ezért vannak sárgával jelölve a hivatalos listákon, a kísérletmentes zöld jelölés helyett.

A bőrradír olyan kozmetikum, amit szerintem a legtöbben késztettetek már otthon, hisz rengeteg beauty blogon találhattok recepteket hozzá. Személyes kedvencem a kávé zacc- kókuszolaj párosítás. A bőröm fantasztikusan puha és hidratált lesz tőle. Mindenkinek ki kéne próbálni, mert fantasztikus. Én arcradírnak is ugyanezt használom, a bőröm egyáltalán nem érzéken, de rengeteg tippet adtam már Nektek ezzel kapcsolatban itt.

Kézmosás

Gondolom most nem lepődtök meg, ha azt mondom, hogy a folyékony szappant is lecseréltem, saját készítésű, házi natúr szappanra. Érdemes kókuszolaj tartalmút választani a jó tisztítás érdekében, esetleg kakaóvaj tartalmút, mert a gyakori kézmosáshoz kellően kemény szappan kell. A képen látható sütiszappan receptjét is feltettem a blogra, fent a szappancsodák menüpont alatt találjátok. A kész sütiszappanokról itt érdeklődhettek.

Természetesen a folyékony szappannak is van létjogosultsága, aki ilyet szeretne és nem kíván házilag bajlódni vele, vehet Balea termékeket a dm-ben, mert az állatkísérlet mentes, akárcsak az Isana (Rossmann saját márkája).

SOS pattanáskezelő

Régebben több termékem is volt a pattanások közvetlen kezelésére. Legutoljára a kísérletes Garniertől (L'oreal), de előtte az Avontól is volt, meg talán még a Cliniqe-től, ami Estee Lauder márka, és szintén állatkísérletes termék.

Erre a célra ma már egy egyszerűen összeállítható kencét használok, amit egy kis kindertojás "tégelyben" tartok. Egy ilyen kis tégely, kb 100Ft-nyi alapanyagból kijön, és nagyon sokáig elég.
Összetétel: sheavaj, 100% hígítatlan teafa illóolaj (nálam Olivia Natural), cink-oxid (gyulladás csökkentő, patikában beszerezhető).
Aki nem akar kevergetni, közvetlenül kezelheti a gyulladt rész csak a teafa olajjal is.

Narancsbőr elleni krém

Én az Eveline narancsbőr elleni krémjét használtam, mert megtévesztően az Eveline termékein, van nyuszis logó, melyen az áll, hogy a terméket nem tesztelték állatokon, pedig ez is egy állatkísérletes márka. Erről írtam már Nektek, hogy sokféle jelzés van, így nagyon megtévesztő tud lenni, de ez csak annyit jelent, hogy a kész terméket már nem tesztelték állatokon, de az összetevőket ettől igen.


A helyes jelölés a Cruelty Free, vagyis kegyetlenség mentes, mert ez jelenti azt, hogy valóban kísérletmentes egy termék. Részletesebb cikk a jelölésekről, és állatkísérletes és mentes listát itt találsz. A logó sem szentírás, hisz különbözhetnek az elveid a kiállító szervezetétől, de jó támpont lehet, mert egyet biztos jelet; A cég, ami megkapta foglalkozott ezzel az üggyel, hisz ezeket nem osztogatják csak úgy.

Leaping Bunny és a Cruelty Free (PETA) logók
Én egy kókuszolajos- fahéj illóolajos narancsbőr elleni kencét használok, erős masszázzsal párosítva a problémára. A hideg-meleg váltózuhany is jó természetes megoldás lehet, de hosszasan kifejtettem a lehetőségeket már egy korábbi cikkben, ahol a házi kence receptjét is megtaláljátok.

Feszesítő krémek

A L'oreal és az Avon is állatkísérletes így többé nem kerül már a kosaramba egyik termék sem.


A lenmagzselé viszont fantasztikus feszesítő, akár magában pakolásként, akár krémbe keverve.
Egy kanál lenmagot, tegyél két kanál langyos vízbe, majd várd meg míg zselésedik. Gyorsíthatod a folyamatot, ha a radiátorra teszed, de akár meg is főzheted edényben. Szűrés után hűtőben kell tárolni, és nagyobb adagot nem érdemes csinálni, ha nem szándékozod tartósítani. Ezt aztán kenheted maszkként bármilyen feszesítendő területre. Mehet arcra, szemkörnyékre, dekoltázsra, combra, popsira. Várd meg míg megszárad majd mosd le. Én lusta vagyok és nem szűrögetem le harisnyán, magát a lenmagot is lemosom majd a zselével, de ha házi krémbe kevered muszáj szűrni.

Naptej

Ez egy állatkísérletes Avonos naptej, de számtalan kétes összetevőjű napvédőkrém van forgalomban, ami sokak szerint többet árt mint használ, többségük egyébként is állatkísérletes. Az Avon szeret azzal védekezni, hogy ő csak azért kísérletezik mert Kínában kötelező. Persze senki nem kényszeríti őket a kínai piacra, de a pénz ugye a legfontosabb. Nekem meg senki ne védekezzen azzal, hogy a több pénz érdekében már hajlandó kísérletezni, mert ez inkább elítélendő, mint dicséretes. Avon hatalmas feketelistás, mert még álszentek is. Itt megemlíteném, hogy a H&M például, pont ezért nem forgalmazza a kozmetikai termékeit Kínában, így ők kísérlet mentesek.

.
Én mindenesetre kakaóvajjal védem a bőröm, illetve az ebből kevert naptejjel, aminek a receptje itt található. Egyébként messziről kerülöm a napot, nemhogy még kifeküdjek nyáron a déli napsütésben, szoláriumról meg végképp szó sem lehet. A bőröm nagyon csúnya lesz ezektől, mert besötétednek az aknék után maradt elszíneződések, nem is értem, hogy járhat valaki szoláriumba problémás bőrrel.

Aki nem szeretne kotyvasztani, vagy valamiért nem bírja, a szerintem isteni illatú kakaóvajat (enyém Olivia  Natural, fair trade, finomítatlan), annak jó alternatíva lehet a Rossman saját márkás napozócsaládja a Sun Ozon, ez egy állatkísérlet mentes termékcsalád.

Izzadás gátló helyett dezodor

Ez a Nivea spray konkrétan majdnem megfullasztott! Akármi is legyen benne, senkinek nem ajánlom zárt térben használni, belőlem heves köhögést és azonnali ablaknyitást, majd menekülést a szobából váltott ki, ahányszor használni akartam. Egyébként a Nivea a Beiersdorf márkája, és erőszeretettel szeretik hangoztatni, hogy nem végeznek állatkísérleteket közvetlenül. Szóval ne hagyjátok megtéveszteni magatokat, ez annyit jelent, hogy kiadják más cégnek ezt a "nemes" feladatot. A Nivea állatkísérletes márka!


Imádom a kókuszt, így természetesen lecsaptam erre a kecsegtető ajánlatra a Baleától. Bár a kókusz illata igen enyhén érezhető csak, a Balea jó alternatíva lehet annak, aki állatkísérlet mentes kész termékeket szeretne beszerezni, mert a kencekeverés esetleg távol áll tőle. A Balea a dm saját márkája és állatkísérlet mentes. Figyelem a dm, natúrnak mondott saját márkája az Alverde, állatkísérletes termék, mert más gyártja, mint a Baleát.

A kis fém tégely a kezemben egy Olivia Natural krémdeo, amit most használok. Ez egy állatkísérlet mentes, magyar termék, fair trade összetevőkből. Kis csalódás számomra, hogy egyes szappanjaikba használnak pálmazsírt, és bíbortetűt (színezéknek), egyébként ezzel színezik az eperlekvárt is, de én ilyet sem vásárolok. Magyarországon, tilos a kozmetikai célú állatkísérlet, így a magyar kozmetikumok kísérletmentesek. Nálunk a gyógyászati célú kísérletek legálisak. 
Ilyen deót , beszerezhettek a Mannánál is, ami szintén magyar, így állatkísérlet mentes, de kikeverhetitek otthon is, nem nagy ördöngösség. Az én receptem itt találjátok.

Kis kedvencek

Ez nem bőrápolás, csak megemlítem, mert sokaknak eszébe sem jut, hogy állattartó, állatbarát létükre, kegyetlen kísérletekben kifejlesztett eledelt vásárolnak a cicájuknak vagy kutyusának. Én már figyelek erre és Whiskas, Purina és hasonló állatkísérletes eledeleket nem vásárlok. Sokan a gyerekükkel és a háziállatukkal is túl elfogultak, és kikérik maguknak, hogy más nem számít csak az ő szemük fénye a szerintük (vagy inkább a reklámok szerint) legjobbat kapja. Az ilyen elvakult gondolkodással nem lehet mit kezdeni, vannak akik a saját érdekeiknél nem látnak tovább. Én Gyémántnak általában a Rossmann saját márkás eledelét a Winstont, vagy a Tesco saját márkását veszem, mert ezek állatkísérlet menetesek. Nagyon válogatós cica, nem eszik meg akármit, de ezek eddig beváltak, még az én kis finnyás szemem fényénél is.
Mintha Ő lenne a reklámarc, ugye? :D
Smink és haj

Hogy ne egybe zúdítsam rátok az összes információt, úgy döntöttem, hogy a smink, habfürdő, és hajápolás részt egy következő cikkben foglalom össze Nektek. Melyik rész érdekel legjobban benneteket? Teszteljem az újonnan beszerzett állatkísérlet mentes Catrice kozmetikumaim? Mutassam meg, mi az, ami ezerszer királyabb, mint egy unalmas habfürdő? Vagy a hajápolás témáról írjak elsőként? Írjátok meg kommentben és iratkozzatok fel a blogra egyetlen kattintással, ha nem akartok lemaradni az új bejegyzésekről.

A hajam nő, mint a bolondgomba.
Ha natúr szappant és olajakat használtok bőrápolásra, amellett, hogy állatkísérlet mentes lesz a neszesszeretek, rengeteget spórolhattok, ezt tapasztalatból mondom. Ha kérdésetek van kommenteljetek nyugodtan, regisztrálni és bejelentkezni nem kell hozzá. Szappanfőzésről van a blogon már több cikk is, ha alkotni vágytok. 


És ne feledjétek, minden cég, vállalat mögött elvek és ügyek vannak. Akár jók, akár rosszak, akár tudomást veszel róluk, akár nem, vásárlásoddal támogatod ezeket az ügyeket, így akár az állatkísérleteket is. Ha nem értesz egyet, ints búcsút az állatkísérletes termékeknek.

15 megjegyzés:

  1. Jó hosszú bejegyzés lett. Csak az zavar, hogy nem linkelted azokat a forrásokat, ahonnan vetted, hogy az egyes cégek/márkák végeznek-e állatkísérletet vagy sem, ez egy ilyen cikknél nagyon fontos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dorotthea!

      A Jonson&Jonson, a Colgate& Palmolive, a Procter& Gamble, a L'oreal, a Unilever mind olyan cégek, amik köztudottan tesztelők, így nem jutott eszembe igazolni ezt. Kétséges cégek nem is voltak a cikkben, mert itt csak néhány nagyobbat soroltam. Ha bizonytalan vagyok valamiben, felveszem a kapcsolatot a márka képviseletével, de nem hinném, hogy ezek a levelezések hasznosak lettek volna ebben a cikkben. Az Állatkísérlet mentes termékek facebook oldala is segítségemre van a lista összeállításában. Egyébként én mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha bizonytalan valamiben, kérdezze meg a forgalmazót! Ha hivatalos forrást szeretnél, a fent említett cégek egytől-egyig szerepelnek a PETA állatkísérletező, fekete listáján. Egyébként hidd el, ha ezek a cégek nem tesztelnének, nagyon igyekeznének rajt lenni a PETA listán, és hatalmas nyuszis jelekkel ellátni minden terméküket, így a forrás akár lehetne maga a termék csomagolása, nyuszis jel nélkül.

      Törlés
    2. Szia!

      Én csak egy dolgot nem értek;ha az Avon is tényleg állatkísérletes,akk miért viseli a nyuszi logót? O.o Egyre több helyen látom,h az Avon is az,pedig vannak termékei,amik nekem beváltak és szeretem és ezért ezt most effektív nem értem.hiszen-ahogy te is írtad-nem akárki kapja meg a jelet,akk most mi van??? :/

      A másik meg,jó persze a legtöbbet azért írják más listák is,de van köztük olyan,mint pl. az Avon és a Nivea,amit van lista,amin mentesként van rajta,van amelyiken meg kísérletesnek így elég nehéz időnként eligazodni,h most mi van...:/ A másik rossz meg,mi itthon személy szerint amiben tudunk,igyekszünk kísérletmenteset venni,de sajnos vannak olyan pl. tisztítószerk,amik ha tényleg mentesek voltak és olcsók-ill. elérhető áron lehetett megvenni-az nem sokat ért,ami meg jó,az meg iszonyat drága,(legalábbis,amit mi találtunk)így az ember lehet úgy lesz vele,h tényleg sajnálja,h állatkísérletes,de egy,az eddig bevált,kettő,azt még ki is tudja fizetni,így azt fogja megvenni :/ (Persze vannak bizonyos természetes alternatívák bizonyos helyzetekre(pl. ecet vízkőtelenítésre)de fertőtlenítésre pl sajnos nem ismerünk olyan bevált tényleg jó természetes,vegyszer nélküli alternatívát-az már tuti állatkísérletmentes. ;) Nem tudom itt ki hogy van ezzel...:/
      Persze a lista összegzés az teljesen jó segítség,ez nem is ellened szól nyilván,csak az egész helyzet ellen(?) miatt. :)
      Azért a PETA-sok a gyógyszeriparban is körülnézhetnének-bár sztem körül is szoktak-ott is biztos találnának érdekes dolgokat...:P (Csak mert általában az állatkísérlet terén a szépség ipar-s csak az utóbbi időben van kp-ban még az élelmiszer ill. állateledel ipar is-van a fő kp-ban...:/ )

      Törlés
    3. Szia Kitti!
      Az Avon régebben valóban nyuszis volt, de mióta elkezdtek kísérletezni, levették róla a nyuszis logót. Mennyire régi az a termék, amin Te még találtál? Biztos, hogy az a fent említett PETA CF jel? Az avon forgalmaz Kínába is így biztos, hogy állatkísérletes és én nem is látok rajt nyuszi logót sem!

      A NIVEA mint a cikkben is írtam, megtévesztő választ ír, ha valaki a kísérletekkel kapcsolatos kérdést intéz hozzájuk. "Közvetlenül nem végzünk állatkísérleteket" = fizetünk más cégeknek, hogy végezzék el nekünk. A NIVEA tudtommal sosem kapott PETA logót, pedig hidd el ekkora cég(Beiersdorf) elintézné magának, ha kísérletmentes lenne. Nem lehetetlen, hisz pl a magyar Manna nemrégiben kapta meg a PETA logóját, gondolod a NIVEA nem jelezné ezt a termékein, ha valóban nem kísérleteznének?

      Nem ismerünk természetes fertőtlenítő szereket? Citromlé, ecet, alkohol, teafa illóolaj, eukaliptusz illóolaj (még a gyógyászatban is ezt használják). ;)

      Mosogatni a Rossmann saját márkásával szoktam (domol). Minden másra ott a szódabikarbóna, citromsav, mosószóda stb. A tűzhelyet egy perc alatt lesikálom egy kifacsart citrom héjába tett sóval vagy szódabikarbónával, akár csak a csapokat. :) De a Rossmannál mindenféle tisztítószer van vagy a Frosh is mindent gyárt, mondjuk annak már húzósabb az ára.

      Nem a PETA a hibás az állatkísérletekért, szerintem mindenkinek az otthonában kéne körülnézni, mert manapság már semmi nem számít, és minden termékünkről nagyon keveset tudunk. Ha nem venne senki kegyetlen kísérletekbe kifejlesztett termékeket akkor nem forgalmaznák ezeket. Ahol a kereslet, ott a kínálat. Sokan még pozitív jelzőként is könyvelik el, hogy kísérletekben igazolt a hatás, pedig egy kozmetikai vagy akár egy gyógyászati állatkísérlet is nagyon pontatlan, hisz mi sem nyulak, sem egerek nem vagyunk, így rengeteg téves eredmény születik, ami aztán gyakorlatban emberen már nem működik. Míg egy alternatív kísérlet, akár kémcsőben végezve is sokkal pontosabb.

      Mindenre van megoldás, hisz nem olyan rég van csak tele a háztartás műanyag flakonokba nyomott vegyszerekkel, amikről egy átlagos felhasználónak fogalma nincs. Pl. Ti tudjátok fejből, miből van pl a NIVEA krémetek, vagy mik az összetevői a fertőtlenítő szereteknek? :)

      Én összességében még csak spóroltam az állatkísérlet mentes termékekkel, így ha pl a tisztító szerem kicsit drágább lenne, még akkor is jól járnék, de erről szó sincs. :) Nekem mondjuk megérné, akkor is ha drágább lenne, de ezt döntse el mindenki maga. Itt mindig a leg pénztárca barátabb megoldást igyekszem bemutatni Nektek. :)

      Kitartást és további jó olvasást! :)

      Törlés
    4. A L'Oréal elkötelezetten dolgozik a kínai hatóságokkal és tudósokkal azon, hogy elismerjék az alternatív tesztelési módszereket, és hogy arra ösztönözzék a kozmetikai szabályozást, hogy teljesen és véglegesen megszüntesse az állatokon való tesztelést. Ezért ma a Kínában gyártott és forgalmazott "nem funkcionális" termékeket, mint a sampon, tusfürdő vagy dekorkozmetikumok, már nem tesztelik állatokon. 2014-ben megnyitottuk az Episkin* Központot Shanghaiban, ahol rekonstruált bőrt állíthatunk elő. Ezek a bőrök in vitro biztonsági tesztekhez használatosak, melynek során nem vonnak be állatokat és a kínai hatóságok rendelkezésére állnak.

      Törlés
  2. Szia! Nagyon hasznosak ezek a cikkjeid, bár most kicsit elkenődtem... Én eddig azt hittem, hogy az Alverde oké termék :( Nagy kár, most nem tudom, mivel sminkeljek... A másik az, hogy én is nagyn szeretem a Lush-t, imádom, meg minden, de most kaptam egy szilárd sampont.
    Nagyon jó, meg szép lesz a hajam, de megnéztem, és mi van az INCI lista elején? SLS! Szerinted ez hogy lehet? "Biztonságos szintetikus összetevő"-nek van beállítva.... Most kicsit elbizonytalanodtam, ötlet? :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://www.lush.hu/shop/product/product/path/147_148/id/345/haj%C3%A1pol%C3%A1s-szil%C3%A1rd-samponok-squeaky-green
      Itt a linkje is, hátha benéztem valamit...

      Törlés
    2. Szia Panni!

      Örülök, hogy számodra is hasznos infók vannak a cikkben. :)
      A Lush-ról direkt írtam is, hogy nem natúr! Sőt, nem sok köze van a természetességhez, de még mindig több mint a drogériás termékeknek. Az állatkísérlet mentesség miatt került a cikkbe. A boltjukba nekem is mondták, hogy az SLS-el semmi baj... Hosszasan írtam róla a hajmosás cikkben: http://tudatosmetropolita.blogspot.hu/2014/02/problemamentes-fejbor-zsiros-viszket.html
      Döntsd el Te, hogy érzékeny vagy e rá,jót tesz e neked. A Lush legtöbb terméke SLS tartalmú és szintetikus illattal van telenyomva, hogy jól habzó, kilométerekről illatozó termékeik legyenek.

      Az Alverdével az a baj, hogy a gyártója végez állatkísérleteket. Mivel a pénzed egy része a gyártónál köt ki, így vásárlásoddal támogatod ezt a kísérletező céget, még akkor is, ha állításuk szerint ezen a terméken nem végeznek. Számomra már maga az álláspont, hogy kísérleteznek elítélendő, így én nem támogatom őket. A termékeik összetételétől sem vagyok elájulva.

      Essence, Catrice állatkísérlet mentesek, de van még sok alternatíva, cikk is lesz róluk.

      További jó olvasást. :)

      Törlés
  3. Engem a smink érdekelne a legjobban! Arra nemigen nehezen találtam megfizethető alternatívát eddig... Érdekelne ez a lenmagzselé, kifejtenéd kicsit? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Manólány!

      Kész a cikk folytatása, de haj résszel kezdtem, itt már olvashatjátok: http://tudatosmetropolita.blogspot.hu/2014/10/allatkiserlet-mentes-neszesszer-hajmosas.html
      Következő a smink lesz, ahogy írtam is a végén. :)

      Lenmagzseléből most nem ígérek cikket, mert már így is rengeteg kért cikkel vagyok adós Nektek.

      A lenmagzselé rengeteg értékes anyagot tartalmaz. Van benne sok A, B, C, D és E vitamin, karotinok és rengetegféle ásványi anyag. Legtöbben hajpakolásnak használják, vagy hajzselének, mert ápolja a hajat, kifényesíti és elasztikussá, mégis puhává teszi. Ráadásul kiváló hajrögzítő, nem keményíti be a hajat, inkább selymes érzést és tartást ad.
      Zsíros, pattanásos bőrre is nagyon jó gyulladáscsökkentő. Száraz bőrre csodaszer: hidratálja, és feltölti élettel. De jó bármilyen bőrre, és gyógyító hatású a pikkelysömörre, ekcémára és még sokféle bajra. Elasztikussá, és rugalmassá teszi a bőr, feltölti a szemkörnyéki ráncokat. Nagyon sokan ránctalanítónak használják.
      Olyasmi mint egy arcmaszk. Én nem bajlódom a leszűrésével sem, a magokat is lemosom az egész pakolással együtt 10-15 perc után.
      Ránctalanító krémet is készíthetsz belőle olaj hozzáadásával, de akkor valami emulgeálószer is kell. Bármilyen testrészre kenheted, olcsó így nem kell spórolni vele.
      Nagyon sok infó és recept van fent a neten róla.
      Próbáld ki, megéri, még ha kicsit undi trutyi kinézete is van. Én mindig csak ilyen keveset csinálok, mert nem teszek bele tartósítót.

      Remélem tudtam segíteni.
      További jó olvasást. :)

      Törlés
  4. Köszi! Akkor utánanézek magamnak :) Amúgy közben eszembe jutott, hogy egy barátnőm meg mindig ilyen beáztatott lenmagot evett egy kanállal egy nap. Szóval megenni is jót tesz :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, joghurtba, müzlibe, lehet tenni minden nap egy kanállal. Én előtte ledarálom kávé darálón, mert úgy tud igazán hasznosulni. ;)

      Törlés
  5. Szia 😃 Nagyon jó lett ez a bejegyzés.
    Nem is sejtettem egyes márkákról, hogy ők is állatkísérleteznek. A Body Shop-on kifejezetten kiakadtam...
    Én is kikevertem a shea vajas arckrémet és nagyon sűrű lett. Hígíthatom olivaolajjal is? Nem fog változni a hatásán?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zita!

      Köszönöm, örülök, hogy hasznos volt számodra.

      Igen a BodyShop kísérlet mentesnek hirdeti magát, mert a termékeiket nem tesztelik külön, viszont a márka a L'orelé, ami kísérletező nagyhatalom.

      A sheavajhoz keverhetsz bármilyen folyékony olajat, akár olívát is, de az nehezen szívódik be. Ha csak az állagával van bajod azt javaslom verd fel habverővel, így shea habkrémet kapsz. :) Whipped Shea néven rengeteg infót találsz róla az interneten. Lényegében villával összetöröd a szoba hőmérsékletű sheavajat és egy (alkohollal lefertőtlenített karú) kézi mixerrel felvered habosra. Természetesen ebben az esetben is adhatsz hozzá, egyéb folyékony olajakat, akár 50%-ban, nem lesz kevésbé hatásos. :)

      Remélem tudtam segíteni és így már elnyeri a tetszésed, mert a shea tényleg hasznos kis csodaszer. :)

      Törlés
  6. "Állatkísérlet mentes élet
    12 October 2014 ·
    Tisztázzuk végre az Alverde, az Alterra és a Balea kozmetikumokkal kapcsolatban kialakult félreértéseket!
    Nem végeztek állatkísérleteket a fejlesztésük során.
    Az Alverdét, a Baleát a dm drogerie GmbH+Co. KG, az Alterrát a Dirk Rossmann GmbH gyártatja, mint saját márkás termékeket. (Az előbbi kettőt a DM-ben, az utóbbit a Rossmann üzleteiben lehet megvásárolni.)
    Az Alverdét és az Alterrát a Dalli-Werke cégcsoport gyáraiban állítják elő, mely a saját márkás termékekre helyezi a hangsúlyt. Ez a gyár társult a Grünenthal GmbH gyógyszergyártó - és piackutató vállalattal. Mindkettő végez állatkísérleteket. De nem az említett márkákon, termékeken.
    A Balea kozmetikai termékcsaládot, mely a DM üzleteiben kapható, sem a fejlesztés, sem az összetevők szállítói, sem a termelés folyamán nem tesztelték állatokon. Gyógyszergyártókkal sincs kapcsolatban. Külső laboratóriumban önkénteseken vizsgálták a kozmetikumokat (Mann & Schröder GmbH).
    Az Animal's Liberty adatbázisában a Dalli-Werke és a Grünenthal GmbH állatkísérletes mivolta miatt jelölik pirossal az Alverdét és az Alterrát.
    Forrás: Wer macht was? Animal's Liberty"

    VálaszTörlés

Keresés ebben a blogban

További bejegyzések